A törölközőszárító radiátor, mert a Te fürdőszobádba is kelleni fog egy!

A mai világban egyre jobban törekszünk minél jobban kihasználni az időnket és a pénzünket. Kifejezetten azokat a termékeket keressük a boltok polcain, amelyek több feladatot is el tudnak látni. Ilyen tipikusan a konyhai mixerek, gyümölcslé készítő gépek, és igen, a törölközőszárító radiátor is egy remek termék ebből a szempontból is. Valamiért ezeknél a termékeknél megvan az embernek az az érzése, hogy többet kap a pénzéért. Miért is venne valaki külön hűtőt és fagyasztót, hogyha nincs nagy tároló felületre szüksége és ezt a kettőt lehet egyben is kapni? Helytakarékosság szempontjából sem az utolsók az ilyen felszerelések, ráadásul sokszor nem csak a megvételükkel spórolhatunk, hanem a használatukkal is. Ezt a lehetőséget fogom most bemutatni a törölközőszárító radiátoron keresztül, hogy szemléletesen is láthassuk, miért éri meg egy többfunkciójú termékbe fektetni.

A törölközőszárító radiátor előnyei

A fürdőszoba a lakás központi helyisége, amit napjában többször is meglátogatunk. Általában a többi helyiséghez képest kisebb alapterületű helyiségről beszélhetünk, ahol azonban sok dolognak kell egyszerre helyet szorítani. Ott van rögtön talán a legnagyobb, a bojler, mosógép, a mosdókagyló, sokszor a toalett is, illetve sokan itt helyezik el a fehérneműjüket is. Emellett számos kozmetikai termék, sminkek, haj- és bőrápoló termékek, a kád és/vagy a zuhanykabin is ezen a kisebb területen helyezkedik el. Általában egy-két lépés az egész helyiség, ezért a helykihasználása központi kérdés. Ott van rögtön a bojler, ami sokszor a mosógép felett helyezkedik el, így kevesebb helyet foglal, passzív résztvevője a helyiség területének. Ha pedig tovább gondoljuk a helyiség elrendezését, talán már világossá is vált, hogy egy törölközőszárító radiátor milyen nagy segítségünkre lehet ebből az aspektusból. Egyszerre tárolja és tartja szárazon a törölközőket egy törölközőszárító radiátor, tehát a helykihasználtsága igazán előnyös, ráadásul egy lapradiátorról beszélünk, ami gyakorlatilag csak hosszában foglal el helyet. Kettős felhasználásának köszönhetően szintén csak előnyös gépezet, hiszen egyszerre képes a törölközőket tárolni, azokat szárítani és emellett a szobát is melegen tartja. Mivel a fürdőszoba általában tényleg csekély méretű szoba, ezért a törölközőszárító radiátor, bár kisebb teljesítményű a társainál, éppen megfelelő ebben a helyiségben. Másik radiátorra ezért feltételezhetően nem lesz szükségünk itt, ami megint csak spórolási és helykihasználási előny is egyben.

De miért pont a törölközőszárító radiátor?

Talán nem tűnik elsőre kézenfekvőnek, miért is törülközőt használunk a radiátoron. Meglepően egyszerű valójában a magyarázat. A kezünket általában törölközőbe töröljük, ami valamilyen akasztón lóg. Ez néhány napig használ szolgálatot, majd újat teszünk ki. Ezalatt az idő alatt azonban sokszor nedves marad a törölköző, és kellemetlen törölni a kezet belé. A másik fontos pont a fürdés. Sokszor van az úgy, hogy csak a karunkat töröltük egy-egy darabba, vagy a családban mindenkinek megvan a saját törölközője, így a kimosása nem létfontosságú minden használat után, hiszen nem kifejezetten „szennyes” egy ilyen törölköző, hiszen nem lett koszos, éppen csak nedves. Így kimosni sokszor felesleges vízpazarlásnak tűnik, míg a nedvessége miatt bebüdösödhet. Ilyenkor nagyon jól tud jönni egy törölközőszárító radiátor. Ugyanazt a helyzetet menti meg a fürdőszobában, ami a hálókban is sűrűn kialakul azon a bizonyos ágy melletti széken vagy az ajtó hátuljára akasztva. A törölközőszárító radiátorral azonban gyakorlatilag meg is van oldva a dolog, hiszen csak a kicsit nedven törölközőket a nap folyamán megszárítja, miközben a szobát is fűti és helyet is ad ezeknek a daraboknak. Azt hiszem, a hasznosságát kétségbe vonni ezek után nem igazán lehet.

Hol érdemes törölközőszárító radiátort rendelni?

Az interneten töménytelen mennyiségű webshop jöhet szembe velünk, hogy olyan kulcsszóra keresünk rá, mint a törölközőszárító radiátor, és sokszor az ember nem tudja eldönteni, hogy melyiket válassza, melyik megbízható. Ezért olyan tudok ajánlani, amivel már személyes tapasztalatom is volt: https://www.ventil.hu/torolkozoszarito-radiator. Itt biztosan találunk megfelelő törölközőszárító radiátort a lakásba.

A törölközőszárító radiátor kombinálása a fűtéssel

Nagyobb méretű fürdőszobánál a törölközőszárító radiátor kiegészítő fűtésként lehet jelen. Ebben az esetben érdemes azt másfajta radiátorral vagy padlófűtéssel kiegészíteni. Ezeket a radiátorokat működtethetjük központi fűtésrendszer segítségével, vagy akár önállóan is. A még enyhébb évszakokban még ebben az esetben is elég lehet csupán a csőradiátor használata, hiszen ilyenkor még tényleg csak egy kis melegre van szüksége az embernek. A lakásban ilyenkor még nem fűtünk, azonban a fürdőszobában érezhetően kellemetlen tud lenni a hőmérséklet, amikor kora reggel vagy este, kicsit hűvösebb időben megyünk ide, és mégis csak le kell vennünk a ruháinkat, így a hőmérséklet csökkenését ebben a helyiségben jobban érezni. A radiátor segítségével azonban ez a probléma könnyedén orvosolható.